· Online vendégek: 2
· Online tagok: 0
· Regisztráltak: 44
· Legújabb tag: kizybaba
|
|
|
Vízum, rajtszám, pass - 2008.12.09. |
|
Ma átvettük a Budapest-Bamako Irodában útleveleinket, bennük immár Mali moszkvai és Mauritánia genfi követsége által megadott vízumokkal.
Megkaptuk 81-es rajtszám-matricáinkat, két kötelező szponzormatricát, és a passokat is.
Szintén ma hoztuk el a gyártótól kompozit anyagú homoklétráinkat, melyek a mély homokból, netán sárból szabadulást könnyítik majd meg autónknak.
Megjött a megrendelt inverter is, mely tartósan 600, rövid időre akár 1200 W-os fogyasztó használatát is lehetővé teszi 230 V-on az autóban. Megjött a 12 V-ról működő vízforralónk is, tea, kávé, leves tehát lesz menet közben is akár.
Az autó ma járt futóművesnél, kapott egy utolsó futóműellenőrzést és beállítást.
Még 39 nap a rajtig. |
|
|
Budapest-Bamako 2009 - pályaírás |
|
|
Gyűlik a felszerelés - 2008.12.04. |
|
Elkészült az autó elején egy védőcső, megerősítették az autó alsó védelmét és az első vontatási pontokat.
Fenn van már a csapatlogó is az autón.
Megjött a navigációs készülék rögzítő kiegészítője, a rántókötél, a seklik, sőt a Metabondtól az üzemanyag adalék is.
Megvannak a sátrak, hálózsákok, tábori felszerelés, konyha, hűtő az autóba, napelemek, inverter, vízmelegítő, vízfertőtlenítő tabletták, zuhany, lámpák... stb.
Összeállították, hát kipróbáltuk a fedélzeti kamerát.
TV felbontásban (720x576 pixel, 25 fps) dolgozó Sony csőkamera, cserélhető objektívvel (90 vagy 117 fokos látószög), szükség esetén digitális zoomos, hozzá egy digitálisan, memóriakártyára rögzítő, 7"-os monitorral ellátott készülék, mikrofon.
16 Gb-os memóriakártyán 8-11 órányi AVi formátumot rögzítünk a mozgó alkatrész nélküli rendszerrel, majd esténként áttöltjük a magunkkal vitt 1,5 Tb-os USB-s külső merevlemezre.
A rendszert Balogi Csaba, tapasztalt rallys, offroados operatőr állította össze a Katalin-Novum Kft-ben. |
|
|
Autó, autó, autó - 2008.12.02. |
|
A Jap-Ker és Fehér László autószerelő mester jóvoltából túl van az autó egy átvizsgáláson. Vezérműszíj, összes ékszíjak cserélve. Hűtőrendszer ellenőrizve, javítást nem igényelt. Üzemanyagszűrő, olajszűrő, levegőszűrő cserélve. Összes olaj cserélve, köszönjük a Metabondnak !
Gömbfejek, összekötők, kardánkeresztek, hajtások ellenőrizve, javítást nem igényeltek. Fehér mester szerint meglepően jó állapotban van az autó (Hihi, milyen lesz a verseny után :)).
Új támogatónk a Gumi Plusz S KFT (a kínai étteremnél, az Autószolg vagy Toyota szerviz, vagy Suzuki szalon, ki hogy ismeri) bejáratánál működik, 4 db BF Goodrich All Terrain gumit ajánlottak fel. Hálából ott vennénk még négyet tartaléknak... reméljük sikerül beszerezniük még időben :D
Tervezzük a formaruhákat, az autó dekorálását is.
Nagyon fogy a pénzünk...
Még 46 nap a rajtig!
|
|
|
Autó, autó, autó - 2008.11.26. |
|
Vonóhorgot, fogyasztáscsökkentőt, kartervédőt kapott a járgány.
Vonószem átalakítás rántókötelekhez folyamatban.
Még 52 nap a rajtig!
|
|
Az Intermed Nemzetközi Oltóközpontban ma megkaptuk sárgaláz elleni oltásunkat.
A Városi Gyógyszertár jóvoltából (Még egyszer köszönjük adományát, kedves Márti!) várt bennünket a Hepatitis A és B és a tífusz elleni oltás, valamint a jó öreg tetanuszoltás is.
A Városi Rendelőintézetben pedig beadták azokat.
Eljött az autó a rugós szakitól is, kicsit erősebbek lettek a laprugókötegek, kicsit erősebb, magasabb lett az autó eleje is. Köszönjük a Vörös Autórugó-nak!
Még 58 nap a rajtig!
|
|
|
Vízumkérelmek, biztosítások elintézve - 2008.11.19. |
|
A mai napon leadtuk vízumkérelmeinket a Bamako Office-ban (Maliba és Mauritániába vízum szükséges), elintéztük a biztosítások megkötését.
Lefoglaltuk első és második éjszakai szállásainkat Olaszországban és Franciaországban az itiner által javasolt helyeken. Bamakoban is vár minket szobánk... fogy a pénz, pedig még el sem indultunk!
Még 59 nap a rajtig!
|
|
|
Hárman vagy négyen? - 2008.11.16. |
|
Gondolkodtunk, hogy hárman vagy négyen induljunk-e? Mivel egyesületünkből nem akadt több jelentkező és más polgárőr fórumról sem, így a Budapest-Bamako fórumán kerestünk további csapattagot.
A mai napon azonban úgy döntöttünk, hogy végül hárman indulunk, nem keresünk még egy embert. November 19-én adjuk le vízumkérelmeinket, intézzük a biztosítások megkötését.
Még 62 nap a rajtig!
|
|
|
Budapest-Bamako közlemény - 2008.11.11. |
|
|
Kezdjük az autó berendezését, felkészítését - 2008.11.01. |
|
A mai napon rövid tesztelés után átnéztük, mit kell még beszerelni az autóba és mit kell kicserélni.
Összeállítottuk az útra szükséges dolgok listáját... a háromnegyede megvan. Navigálásból 100%-on állunk, hiszen teljes európai navigációs rendszerből kettő is van. Az egyik készülék használható lesz valamennyire Afrikában is, de sikerült jutányos áron egy alig használt profi készüléket is vásárolni már, ami minden szükséges tudással rendelkezik.
Jövő héten a ruházat összeállítása következik Dr. Promotion jóvoltából. Indítjuk a szükséges oltásokkal, egészségüggyel kapcsolatos teendőket is. Tetanusz, sárgaláz, Hepatitis A és B... malária- és egyéb gyógyszerek. Ja, fogorvoshoz is mennünk kell... nem egy kéjutazás ez, már most sem!
Közben a további szponzorok keresése is folyamatban van. Elkezdjük a felkészülésről szóló werkfilm forgatását és a fényképezést is!
November 19-én adjuk le a vízumkérelmeket, melyek Mauritániába és Maliba történő belépéshez szükségesek.
November 29-én a Budapest-Bamako WarmUp próbafutamon mérjük meg magunkat először...
Még 76 nap a rajtig! |
|
|
Mégis megvan az autó! - 2008.10.25. |
|
Legújabb pártoló tagunk Szabó Tamás, aki saját autójával és részvételével teszi lehetővé, hogy csapatunk elindulhasson a versenyen!
Megkezdjük a teszteket, kiegészítő felszerelések beszerzését, beszerelését. Kóstolgatjuk a kész-, félkész ételeket, válogatunk, mit viszünk magunkkal.
Rajtszámunk: 81
Még 84 nap a rajtig!
|
|
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|